LÉTEZIK-E VÍZ?

Életében legalább egyszer majdnem minden ember vitatkozott már Istenről, annak létezéséről vagy nem létéről. Azt figyeltem meg, hogy a legvehemensebben azok vitatkoznak, akik szívét Isten még nem érintette meg. Akik még a Bibliát sem olvasták, de szentül meg vannak győződve arról, hogy Isten nem létezik. Most én sem a létezése mellett akarok érvelni, bár tehetném, hiszen én már találkoztam Vele, hanem ismét csak gondolkoztatni szeretném a hitetleneket. Az alábbi történetet, korábbi olvasási emlékeimből kotortam elő, ami reménységem szerint most alkalmas lesz az elgondolkoztatásra.

Képzeljük el, hogy egy fiatalember elutazik Arábiába. Odaérve bérel egy terepjáró autót. S mivel nem egy könnyelmű emberről van szó, vesz magához megfelelő mennyiségű vízkészletet és elindul a sivatagba. Miután már megtett vagy 150 kilométert, kilyukad a motor hűtője. A hűtővíz felforr és egyre több folyik belőle. Egy ideig tudja pótolni a magával hozott ivóvízzel, de végül, mielőtt az is végleg elfogyna, abbahagyja az utántöltést és így a kocsi végképp mozgásképtelenné válik. A fiatalember képzett ugyan technikailag, de a szerszámos láda alkatrészkészletében nem szokott hűtő is lenni. Ezért aztán a kocsit hátrahagyva, elindul a reménytelen útra gyalog, hogy oázisra, emberekre találjon és ezáltal megmeneküljön a biztos haláltól. Vízmaradékát magához veszi és elindul. Körülötte semmi, csak a mérhetetlen homokóceán és az embertelenül égető Nap. Az ivóvize rohamosan fogy. Az éjszakát dermesztő hidegben alussza át, s a vize másnap már délelőtt elfogy. A nap pedig egyre magasabbra emelkedik. Emberünk gyalogol tovább, már víziókat lát, a nyelve a szájpadlásához tapad, amikor eszméletét veszítve összeesik. A keselyűk már köröznek fölötte, szinte élettelenül fekszik, az idő pedig vészesen telik.

Ekkor a horizonton egy karaván körvonalai bontakozik ki, amiről a fiatalember még nem tud. A karaván tagjai geológusok, olaj-kutatók, tudós emberek, akik olajat keresnek a végtelen sivatag mélyén. Éppen az emberünk irányába haladnak, s amikor közelébe érnek, észreveszik, majd hozzá rohannak. A félholt fiatalember, szemét kinyitva megpróbál kicserepesedett ajkaival beszélni, de csak egy szót képes kipréselni magából. "Vizet!" És ekkor egy képtelen dolog játszódik le. Az egyik tudósféle odamegy hozzá, és a következő furcsa kérdést intézi hozzá. "Ne haragudjon uram, de hogyan is érti ezt?" - A fiatalember már csak suttogva mondja: "Vizet!!" A tudós ember újból kérdez: "Mit ért ön azon, hogy víz?" - A férfi rekedtesen: "Vizet!!!" "Már ne is haragudjon kedves barátom, de szerte kell foszlatnom minden elképzelését, mert olyan mint víz, nem is létezik." - "Neeem?!" Kérdezi az öntudatlan fiatalember. "Nem." Mondja ismét a másik. Közlöm magával, hogy én tudós vagyok, s ha létezne víz, akkor én azt tudnám.

A többiek körülveszik, s egymásközt sugdolózva az egyik megszólal. "Még ilyen sötét gondolkodású középkori alakot!" "Még azt meri hinni, hogy létezik víz!" És harsányan tréfálkoznak azon, hogy van még a XXI. században, ember, aki elhiszi, hogy létezik víz! S elkezdik magyarázni emberünknek, hogy ők felvilágosult, tudós emberek és nekik igazán elhiheti, hogy olyan, hogy víz, valóban nem létezik. Legjobb lenne, ha végre kiverné a fejéből a víz létezésének gondolatát és végre felnőttként kezdene gondolkodni, viselkedni és ne éljen már ilyen középkori téveszmében. Egy modern ember vegye saját kezébe az életét, mert az ember képes élni a nélkül a hülye, tudománytalan eszme nélkül is, hogy létezik víz. Vajon ki beszélhette tele a fejét ilyen marhasággal, hogy létezik víz? Bizonyára a papok, azok akarnak az emberben félelmet kelteni.

Az emberünk kételkedve, kissé hitetlenkedve pislog. De mivel ezek az emberek segíteni akarnak, hát elnézően mosolyog. Az egyikük türelmesen elkezdi "felvilágosítani" a fiatalembert. Az ujjának hegyével egy csomó képletet ír a homokba, melyekből a szomjúságtól félholt fiatalember semmit sem ért. Írás közben a tudós valamit mormog a szabadságról, önmagunk megtalálásáról, pszichológiáról, babonáról, önkifejezésről és a középkorról. Egyszer csak a képlete alá húz egy vonalat, s ezt írja alá: H₂O = semmi. "Aha", hörgi az emberünk.

"Nos, fiatalember, ön most már felvilágosult." Ő azonban mindebből semmit sem értve, ismét elájult. A tudósok pedig e-képpen tanakodnak. "Úgy látszik, eddig hiába beszéltünk, ez az ember makacsul ellenáll, még nincs egészen meggyőzve." A tudós még egy kísérletet tesz. Ülő helyzetbe segíti a félholt emberünket, és azt kérdezi tőle: "Lát ön itt valahol vizet?" És közben fordítja a fiatalember fejét. -  "Nem", suttogja amaz. "Na látja." "És lát ön valami vízre utaló dolgot maga körül?" - "Nem" leheli az. Erre a tudós imígyen fakad ki. "Nem is értem, hogy tulajdonképpen mit akar ön? A tudomány ellene szól, az ön szeme látása is ellene szól és a statisztikai körkérdés szerint a többség sem igazán hiszi már, hogy létezik víz. Tulajdonképpen mit akar ön?" - A fiatalember már nem is tudja mit akar, csak néz maga elé bambán.

A tudósok örülnek, hogy végre megint felvilágosítottak egy embert és elégedetten állapítják meg, hogy ismét nagy szolgálatot tettek az emberiség javára. A karaván elindul, a fiatalember pedig új ismereteivel ott marad a tűző napon és szomjasan ezt kiáltja: VIZEEET!!!

Tényleg különös: A szem látása valóban Isten ellen szól, a tudomány mind a mai napig képtelen bizonyítani a létét, vagy nem létét, és a többség tényleg nem hisz benne. Furcsa mód, az Istenre irányuló kérdés mégsem tűnik el. Az emberiség mégsem tud megszabadulni az istenkérdéstől. Sem a felvilágosodásnak, sem racionalizmusnak, sem a materializmusnak, sem az ateista politikának nem sikerült elhallgattatni ezt a kérdést. Sőt: A vallás, az istenhit erőteljesebben buzog fel a feledtetés és a kényszerelhallgattatás homályából, mint valaha bármikor is. És hogyan lehetséges ez?

Nos, gondolkodunk rajta együtt?