Hullámok hála és szitkozódás ???

Egy csónakban ülünk. Egy barlangon kell végigeveznünk, mert a túlsó végén vár ránk a szabadság.  Sok váratlan élmény ér bennünket, a víz bár lassan folydogál és a csónak sem halad túl gyorsan, de néhol olyan hullámok jönnek, hogy szinte azon rettegünk, hogy felborítja csónakunkat. A táj ismeretlen és nem tudjuk, mikor következik újabb hullámtenger. Lehet, hogy a következő kanyar után már ott a vége az alagútnak és fellélegezhetünk, mert elértük a szabadságot, de az is elképzelhető, hogy még több és nagyobb hullámok fognak várni bennünket. Haladva az aggasztó izgalmak között olyan jó és felemelő érzés a hullámok után az elcsendesült vízre érni. Ilyenkor árad csak igazán a hála a szívünkből.

Átvetítve ezt a hétköznapokra---: a megpróbáltatások után nagyon kevés embert látni hálásnak, valahogy nem árad a hála belőlük, hogy lám Isten segítségével átvészeltem a megpróbáltatást és közelebb kerültem a Szabadsághoz, az életem megváltásához. A legtöbb embert és sokszor téged is kedves testvérem, megkeseredettnek látlak, mert nem Istennel mégy át a hullámok között, körmöd szakadtig bizonygatod, hogy terajtad nem foghatnak a hullámok és akkor is átmégy rajtuk, ha bele halsz is. De vajon ott van-e a hit, hogy ezek a lassító és megfélemlítő nehézségek, nem csak az érdekesség kedvéért rakódtak teeléd, hanem egy terv alapján. Meglátod-e, hogy nem az a cél, hogy belepusztuljunk, hanem az, hogy megragadjuk a fentről lenyúló Teremtő segítségnyújtó kezét.  A hálamérő mit mond? Ugye milyen sokszor csak szitkozódás van bennünk a megpróbáltatás után és nincs jelen  boldog érzés, mint a hullámzó csónak megcsendesedése után.

Leczó Tamás hlp. gondolatai.