Béke hídja!

Sokan gondolunk imában,

reménnyel e kis hazában,

vesszen csalás és hazugság,

ragyogjon fel az igazság!

Bánat helyett öröm, béke,

áradjon a magyar népre.

Oly sok embert és vért vesztett,

honában, mit vérrel szerzett.

Vonul – tűrve – keresztjével,

egy szebb jövő reményével.

Több mint ezerszáz éve már,

hol örömmel, hol sírva jár,

egyedül a szláv-tengerben,

küzd viharban, árral szemben.

Ó de sokszor megalázták,

kirabolták, meggyalázták.

Mégsem akar visszavágni,

csak népekkel békén járni.

Isten: ki Úr, népek felett,

Ő irányít, gondoz, vezet,

legyen béke minden helyen,

népünk: béke hídja legyen.

Híd: harag, gyűlölet fölött,

híd: Kelet és Nyugat között!

Minden nemzet, Istent féljen,

az Ő tetszésére éljen.

Akkor hull majd áldás árja,

a nemzetek világára.

                 Pecznyík Pál

                 Celldömölk

                 2008. X. 25.

                 Örömmé vált dráma!

Egykor csodás szép volt földünkön az éden,

két ártatlan ember, fürdött a napfényben.

Nem volt ott vadállat, csak szelíd és jámbor,

jóízű gyümölcsök csüngtetek, gyümölcsfákon.

Legcsodásabb mégis, az volt a szép kertben,

hogy szent Alkotóját, láthatta az ember!

De nem csak láthatta, beszélhetett Vele,

szíve boldogsággal, örömmel volt tele.

Addig: - míg egy napon - halálosat bukott,

mivel tiltott fáról, egy gyümölcsöt lopott.

Hamar meg is bánta, e halálos tettét,

félelem és szégyen járta át, a lelkét.

Bár szorongást érzett, bűnös szíve táján,

de bocsánatkérés, mégsem jött ki száján.

Isten megszánta őt, nem hagyta magára,

hűvös alkonyatban, elindult utána.

Bokrok sűrűjében, hamarosan rá lelt,

furcsa öltözetben, találta az embert.

Egy zöld bokor mögött rejtőzött nejével,

olajfalevélből tákolt, öltönyében.

Bár nyomta a lelkét, bűnének nagy volta,

maga helyett mégis, a sátánt okolta.

Évezredek múltán, már egy másik kertben,

a második Ádám gyötrődött hústestben!

Mivel első Ádám, édenkertben vétett,

a második Ádám, őmiatta vérzett!

Golgota oltárán, az Isten áldozott,

de  Fia: harmadnap, élővé változott!

Lám így vált örömmé, a szomorú dráma,

bűnbánó: rád is vár, Isten szent országa!

                           Pecznyík Pál

                           Celldömölk

                           2008. X. 22.

             Rozoga ház

Rozoga ház a mi testünk

tetszett vagy nem, beleestünk.

Semmit nem ad, mindig csak kér,

semminél mégis többet ér?

Benne élünk járunk – kelünk,

halálunkig a lakhelyünk.

Szem – ablakán kitekintünk,

távozóknak búcsút intünk.

Elég rozoga a házunk

néha felszökken a lázunk.

Forró nyárban is didergünk,

verejtékben fürdik testünk.

E rozoga kis hajlékra

becses nevünk is felírva.

Csak egyedül lakunk benne,

két személynek már szűk lenne.

Benne: sosem unatkozunk,

reggeltől estig dolgozunk.

Ha meg utazni van kedvünk,

házunkkal kell útra kelnünk.

Ahogy múlnak napok, évek,

földi viskónk egyre vénebb.

Egyszer itt fáj, egyszer ott fáj,

rozoga ez az alkotmány.

Ház fedelét már dér lepi,

lábazata roggyan neki.

Egyre inkább rozoga lesz,

fala itt – ott már repedez.

A kőműves tatarozza,

kis időre rendbe hozza.

De bármit cselekszik vele,

házunk csak roskad lefele.

S ha romba dől, mi lesz véle?

Kiviszik a temetőbe.

De lelkünk él, mennyekbe száll,

Urunk trónja előtt megáll.

Elmondja hála – imáját,

és átveszi fény – ruháját.

Ott már nem dől össze házunk,

örök nyárban sose fázunk!

               Pecznyík Pál

               Celldömölk, 1998. XII. 10.