ÉN „JERIKÓ” FELÉ

A Jeruzsálem - Jerikó közötti út évezredek alatt nem sokat változott. Akárcsak az ember élete. Mi is ugyanúgy a halálba tartunk, mint az Újszövetség emberei. Fejlődés ezen a területen nincs. Megszületik valaki és meg fog halni. Mivel Jézus a példázata elejére ezt az utat választja helyszínnek, sokan úgy gondolják, hogy nem is példázat ez, hanem egy megtörtént eset. Nem tudjuk, de a történet roppant élethű. Megy ez az ember akarva, nem akarva, lefelé ezen az úton, és ekkor éri egy támadás.

A támadás olyan lehetett, mint amilyen ma is. Vad, gyors és brutális. Talán átéltünk már mi is támadásokat az életünk során. Azt se tudtuk, hogy honnan. Teljesen gyanútlanul megyünk, egyszer csak ránk támad egy erő, és kifoszt bennünket. A Sátán támadásai is ilyenek a mi „jerikói” útjainkon. Esetleg átéltük már azt, hogy ilyen magányos, bajba jutott emberek voltunk.

Fekhetünk egyedül, kifosztva, csúffá téve és senki nem jön arra. Aki átélte már ezt az élete útjain, az megérti a Jeruzsálem - Jerikó közti úton bajba jutott embert. Ezek mi vagyunk. Ilyen lehetek én is, te is. Nézzük csak ebből a szemszögből e történetet napjainkra átvetítve, talán jobban megértjük a példát!

- Miközben itt fekszem véresen, félholtra verve az erdei ösvényen, talán másodszor is elbúcsúztam már az élettől. Nincs remény. Nem jön erre senki. Ekkor hirtelen, lépéseket hallok. Ki jöhet? Erőlködve felnézek, hátha a támadók jöttek vissza! Az ember ebben a világban már gyanakvóvá válik. Ám nem a támadóim jöttek. Messziről látszik: egy lelkész jön. Ekkor megörülök. Ó, milyen áldott az Isten! Megmenekültem! Ez zakatol a fejemben. Egy pap, Isten szolgája jön felém, ő meg fog menteni engem! Összeszedem maradék erőmet, sugárzó arccal felemelkedek kicsit. Intek neki, gyere, siess, segíts rajtam! Talán hörgök is valamit összevert ajkaimon át. S mit látok? Ez a lelkész, (aki e történetben szintén én vagyok), átmegy az út túlsó oldalára, és sietős léptekkel távozik. Rettenetes! Elment! Ebben volt minden reményem, és ez is elment! Egy pap! Isten szolgája és mégis itt hagyott. Mit várjak a többi embertől, ha az Isten szolgája is ilyen?! Akkor én már itt maradok végleg. Talán meg is halok. A sebeim még jobban fájnak, de azt hiszem, legjobban a szívem fáj. A nap egyre jobban süt, a homok éget, az ájulás határán vagyok, amikor újra lépteket hallok. Mégis csak van remény! Újra összeszedem minden maradék erőmet, s látom, hogy egy presbiter körvonalai bontakoznak ki a forróságtól reszkető levegőben. Ő nem lelkész, ő templomszolga. Megint örülök. Uram, köszönöm, hogy erre vezetted! A papok azok nagy urak, ez viszont egy egyszerűbb ember, templomszolga. Megszokta a piszkos munkát, nem úgy, mint a papok. Ő biztos segít rajtam. Most már tényleg megmenekülök. Reménnyel telve nyújtom felé a kezemet. S mit látok? A presbiter is (aki megint csak lehetek akár én is), átmegy az út túloldalára, és sietve távozik. Most már elég, már jobb lenne, ha meghalnék. Milyen ostoba is vagyok?! Hogy hihettem egy percig is akárkinek! Hányszor becsaptak már?! Most fosztottak ki. Mit érnek itt a lelkészek is, és a presbiterek is? Inkább jönne már a halál! Ekkor újra lépéseket hallok. Azt mondom: Nekem már mindegy, én már oda se nézek. Úgy sem segít rajtam ez sem. Jobb, ha az ember nem is vár semmit. Akkor legalább nem csalódom! Csakhogy a lépések egyre közelebb jönnek. Ez nem lehet igaz, gondolom, de azért felnézek. Á, csak egy cigány, akit mindenki gyűlöl, és (aki lehetnék én is?) Mit várhatok tőle? Hiszen ők sem szeretnek bennünket. Ekkor vizet érzek a szájamban, sebeimre hűvös olaj csordul, gyengéd kezek kötözik be. Perceken belül úton vagyok egy orvosi rendelő felé. Segített a megvetett, a lenézett, a kigúnyolt, a senki. Aki „csak” egy cigány.

Fejtsük most meg ezt a történetet. A jerikói út az a mi életutunk, és mi vagyunk az az utas, akinek mennie kell. Látjuk, hogy hogyan kerülünk ilyen helyzetbe, és mekkorákat csalódunk. Ez szomorú tény. De vajon ki ez a cigány ember, akit mi semmibe veszünk, de aki mindig ránk ér. Aki téged gőgösen ott nem hagy. Akire mi ugyan ügyet sem vetünk, ha jól megy a sorunk. Akit lenézünk, akit az emberek leköpnek, de azért ha bajban vagy, megáll melletted. Te csalódhattál az emberekben, de Őbenne soha. Ki lehet ez a cigány ember? Tudnunk, kell, hogy maga az Úr Jézus az, aki hozzánk lép.

És most ne csak a magunk életére nézzünk. Világméretekben is igaz ez a példázat vagy történet. Mert amikor az emberiség elindult azon az úton, amit úgy hívunk, hogy világtörténelem, az is egy ilyen véres út. Az emberiséget is érte egy brutális támadás, amit úgy hívunk, hogy ősbűn. Ki volt az, aki az emberiség mellé odalépett, a mennyekből eljött érettünk, hogy gyógyítsa sebeinket, akire nem is számítottunk, mégis felemelt bennünket, és hordozott? A rablótól, a gonosztól biztonságba vitt minket? Ki lehet e világ „cigánya”? Nos, Ő, JÉZUS. Világméretekben is. Akit megvethettek, mint a zsidók a szamaritánust. Lenézhettek és rálegyinthettek, mondhatták rá, hogy csak egy kóbor, názáreti ácslegény. Akinek a szavaival azóta is kötözködnek. Akinek a Bibliáját ma is megvetik. Csakhogy amikor kifosztottan ott vagyunk az „útszélen”, akkor Ő mindig odalép hozzánk. Mi nem érünk rá, az Ő Igéjére sem. Ő ránk ér. Sebeinkre balzsamot, lelki sebeinkre Igéjének gyógyírját tölti. Amíg mi értelmezgetjük, hogy mi is az a felebaráti szeretet, addig Ő cselekszik. Ő jön és teszi a Lélek általi sebkötözést. Ilyen egyszerűen mutatja meg Jézus, hogy ki is a te fele-barátod.

Mindenek felet, Ő.