Menü
 
Idézetek
 
Érdemes megnézni:
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Bizonyságtételek
Bizonyságtételek : Ma már csak azt kérdem: hogy lehet utálni Istent?

Ma már csak azt kérdem: hogy lehet utálni Istent?

Apáthy Judit  2003.09.24. 16:32

Egy megtérés története

Mindig is utáltam Istent. Soha nem hittem benne. A Bibliát is egy mesekönyvként kezeltem, amiben Jézus volt a mesefigura, a HŐS. Így, nagy betűvel. Természetesen a mesékben egy idő után már nem hisz az ember, ezek a történetek meg megmaradtak számomra szép meséknek.

Ateista családból származom, ahol nekem szabad jogot adtak arra, hogy milyen vallást akarok gyakorolni, ha egyáltalán akarok valaha is valamiben hinni. Én tizenhárom évesen viszolyogva mondtam nemet arra a kérdésre, hogy meg akarok e keresztelkedni. Minek? - gondoltam én - hiszen képmutatás az egész. Vajon hány embert gyilkoltak le Jézus és a szeretet nevében? Hány ember halt meg azért, mert a szeretet és elfogadás címszava alatt kivégezték őket másképp gondolkodásuk miatt? És egyébként is: ha Isten létezik, miért van szükség egy papra ahhoz, hogy az ember beszéljen vele? Így gondolkodtam és nem foglalkoztam Istennel, hiszen számomra egyet jelentett az egyházzal, ami gyűlöletes volt a szememben.

 

Éltem tehát a mai ifjak víg életét, miközben rengeteget elmélkedtem azokon a kérdéseken, amelyeket a mai napig az élet legfőbb kérdéseinek gondolok, mint például: miért vagyunk itt? hogy kerültünk ide? mi a cél a létünkkel? Persze ezekre a kérdésekre rengeteg féle-fajta válasz felmerült, de mind támadható volt, egyik sem volt olyan, ami megnyugtatott volna.

 

Első „ébredésem”  17 éves koromban történt, amihez két dolgot kell tudni rólam. Az egyik az, hogy az epilepszia egyik gyenge vállfajával élek együtt, a másik pedig az, hogy sok más emberrel ellentétben, akik az alkoholhoz éreznek vonzódást, engem a drogok világa érdekelt nagyon. Mindent ki akartam próbálni, ami csak szembe jött, de még azt is, ami nem. Egy nyári este az egyik barátnőmmel úgy gondoltuk, hogy megejtjük az első LSD-s élményünket. Már el volt rendezve minden, kezdve attól, hogy hol vesszük a drogot, egészen addig, hogy hol fogyasztjuk el. Én aznap délelőtt kerestem fel az új neurológusomat, aki a bemutatkozást követően ezt a kérdést tette fel:

- Judit, ugye tudja, hogy magának mindennemű drog-fogyasztás halálos kimenetelű lehet?

Természetesen én ezt nem tudtam, de addigra már jobban szerettem az életet annál, hogy belevágjak egy ilyen buliba. Tudom, ha akkor elkezdtem volna, nem tudom, hogy valaha lett e volna megállás. Ekkor értettem meg, hogy márpedig véletlenek nincsenek. Létezik egy felsőbb hatalom, de még mindig nem értettem, hogy mi az.

 

Teltek az évek és már betöltöttem a huszonegyet. Ekkora már nagyjából el tudtam magamban választani Istent az egyháztól. Rájöttem, hogy a kettő nem ugyanaz, de még mindig igen ellenálló voltam a keresztény tanítással szemben, és Isten nevét még mindig nem ejtettem volna ki a számon. Ebben az is közrejátszott, hogy nem találkoztam egy darab olyan kereszténnyel sem, akinek az élete tükrözte volna Istent, ellenben olyannal, aki kereszténynek vallotta magát, de tele volt gyűlölettel, olyannal igen.

 

Ezzel a hozzáállással indultam életem nagy utazására”. Egy évre készültem kimenni Amerikába, ahol tanulni akartam, és tapasztalatokat szerezni. A híres neves véletlen” már az első héten összehozott az angol tanárommal, későbbi mentorommal, aki pusztán két hétig volt a tanárom, és ezalatt egy darab dolgozatot írtam hozzá, amiben egy darab kérdés szerepelt. Amikor az esszémet visszakaptam, a szóban forgó nő már nem volt a tanárom, a kérdésem mellé pedig a következő mondatot írta: Igyunk egy kávét és elmondom az én válaszomat. Nos, elmondta. Nem tudom, hogy mi történt akkor, már máskor is beszéltem különböző emberekkel Istenről, bűnről, eredendő bűnről, és mindig csak egy hablatynak tartottam az egészet. Most viszont annyira megérintett, hogy azt mondtam, ezt már nem kerülhetem ki, ennek utána kell járni. Elmentem tehát Biblia-tanulmányozó órákra, és sokat voltam keresztényekkel. Egyszerűen lenyűgözött az életük. Hibáztak persze ők is, nem is keveset, de valami hihetetlen tisztaság áradt belőlük, és rengeteg szeretet. Sok kérdésem volt, sok megválaszolásra került, míg végül a sok apró kérdés mellett már csak egy nagy kérdés lógott a levegőben, méghozzá az, hogy voltaképpen mire is várok. Nem vártam hát tovább, fél év után megtértem. Ma már tudom, hogy ezért mentem ki Amerikába. Sok mindent meg kellett tapasztalnom ott, de a legfontosabb az volt, hogy Istennel találkozhattam! Azóta folyamatosan tapasztalom meg az Ő kegyelmét! Kicsit kacskaringós úton ugyan, de elvezetett egy gyülekezetbe, ahova a mai napig tartozom. Ez pusztán azért érdekes, mert ahogy az elején említettem, nem volt keresztény ismerősöm.

 

Sokan mondják azt, hogy ma már nincsenek csodák, de ha végignézek az életemen, és látom, hogy honnan jöttem, és látom azt is - bár nem tisztán -  hogy hova tartok, tudom, hogy ami velem történt, az egy csoda. Telve lenni Istennel, az maga a csoda.

 

Apáthy Judit