Vízumot kaptam Isten országába...

Mielőtt örök életet nyertem életemet gyűlölet, türelmetlenség, szívtelenség, depresszió, könyörtelenség járta át. Ezek a dolgok megmutatkoztak az emberi kapcsolataimban, életvitelemben is. Rossz szokások, szenvedélyek rabja voltam, nem ismertem erkölcsi gátakat.

Legrosszabb talán az volt, hogy nem tudtam (és esetleg nem is akartam) igazán szívből szeretni, ezért kapcsolataim felszínesek (és nem színesek) voltak, igazán nem is érdekeltek.

Ellenségeim szép számban álltak velem szemben csatasorba, velük állandóan harcban álltam (küzdöttem). A viták és veszekedések között éltem előző életem. Bűneim sártengere már-már elnyelt, de hálát adok az Úrnak: bűneim fájtak.

Rá kellett jönnöm, ez az élet nem élet. Keresni kezdtem, hogyan –vajon hogyan– hozhatnám rendbe a lelkemet. Elindultam, hogy megtaláljam a hitemet. Nehéz út az útkeresés, de érdemes volt rajta járni, mert bár sok veszély és csalódás között kellett rátalálnom, mégis rátaláltam Jézus Krisztusra, aki értem halt meg.

Próbálkoztam sok helyen, sok egyháznál és szektánál (nem sorolom, fölösleges...).

Isten felől érdeködtem. Nem ismerték, azt hitték ismerik, de mégsem. Nem éltek úgy, ahogyan hírdették, nem tudtam hinni nekik. Senkinek, míg barátom, Hegedűs Ádám Endre (aki a Baptista Teológiai Akadémián tanult kommunikáció szakon) egy látható változáson nem ment keresztül.

Megláttam benne a reményt és hagytam vezessen az ő Istenéhez. Még mielőtt leírom, hogyan történt ez, azt el kell árulnom: ezért imádkoztam (mindenki tud).

Engem egy  Krisna tudatú* fiatal tanított, hogyan imádkozzam, azt mondta, nem muszáj azt hinnem, amit ő hisz, kérjem a leghatalmasabbat, a világ korlátlan urát, a mindenüttjelenlevőt, azt, akinél nincs nagyobb, hogy jöjjön és, hogy segítsen megtalálnom a helyes utat.

Imádkoztam. (Nem az ő istene válaszolt...)

A Nap utcában találtam magam, az ottani fiatalok szeretettel vettek körül – világítottak. Ott volt az Úr közöttük. Ádám köztük – nekem is érdekem, fogtam fel eszemmel. Az ifjak gondoskodása és szeretete elvezetett odáig, hogy lerakhattam bűneimet, és megtanítottak arra, hogy mi volt Jézus Krisztus igazi célja, és Isten hogy szerette a világot. Békésre már innen küldött a fiatalok csoportja.

„Indulj és hírdesd!” ez volt a konferencia szlogenje (amikor tömegben, sorban állva, zsúfolódva, kinnrekedve bizonyságot tettek életükkel) megláttam Jézus valódi arcát, megéreztem az Isten közelségét bennük. Már nem aggyal, nem ésszel kellett döntenem, a Lélek döntött bennem és helyettem: az én utam Jézus Krisztus, aki személyes megváltóm, aki szeretetből és könyörületességből meghalt értem, és szenvedett bűneimért a golgotai átokfán. Követnem kell a Messiást, hiszen megváltott és Őáltala van örök életem, Istennél.

Miután megkaptam Krisztustól a legtöbbet, amit lehet kapni, a „földi életem” jelentős változáson ment át. Égő parázsként dobtam el szenvedélyeimet, van reménységem, érzem a szeretet valódi, isteni ízét, és hiszem türelmem is több van, mint régi életemben. Leghatammasabb áldás, amit köszönök az Úrnak –övé a dicsőség–, hogy végre tudok szeretni, és itt nem lejáratott szlogen a szeretet, hanem az az érzés, ami valóban a szeretet, az Istentől jövő felülmúlhatatlan, és csodálatos dolog, amit ott érzel a szívedben, és hálát adok teremtő Uramnak, én is ott érzek szívemben.

Természetesen kapcsolataim gyökeresen megváltoztak, megbékéltem volt ellenségeimmel.

Köszönöm mindazoknak, akik életükkel igazolták teljes felelőssőggel, hogy Jézust hinni, és elfogadni azt, amit csak Ő tud adni, érdemes. Köszönöm, hogy volt mit elfogadni, és hogy Neki velem is terve van.

Idézek egy részt János evangéliumából: a 35. verset a 13. részből:

„Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

Ha meghalok, tudom: örök életem van, hiszen „aki egyszer születik, kétszer hal meg, de aki kétszer születik, csak egyszer hal meg...”