Szabó Katalin: [Apró...]

Villanásnyi gondolat -
mégis hív a pillanat
bezárul előttem valami:
érzem, emelkednek falaim...

Villanásnyi döbbenet -
nehéz a Szó s lelkemen
elterül a félelem:
valaki tévedett...

Remeg a szív és kér -
titokban távoli zenét
játszik a szél:
olyan szelíd a remény...

Te látsz mindent -
Vajon hová tűnt a lélek?
Ott legbelül, mélyen
van-e még valami szív-féle?

Szabó Katalin: Tőled más...

fázom

hideg cseppek gördülnek

a távol

bennem apró ködökbe

borul

valami elszorul

csendem

szent hallgatássá mélyül

rekedt

pillanatok szava végül

elakad

és csak a gondolat marad

csillagaid

ma is csodát ragyognak

hallani

ahogy csilingel a holnap

minden éjjel 

mást jelentenek a fények...

Érzem

a szelíd perc áthat

léted

betölti kis szobámat...

már nem fázom -

Te futöd világom...

Szabó Katalin: Mint a szél, mikor megérint...

...mint a szél, mikor megérint

szelíd hangod körbefon

s erősít, ha lábam meginog

csenddel ölelsz, mikor nagy a zaj

örömmel, ha bánat ül vállamon -

...az életem Tőled változott

Mondd, miért olyan ember az ember?

Miért csügged, pedig Te vagy vele?

Ó, hát miféle szív a szív,

miért fáj bennem a világ és miért sír

a lélek...?

Hisz Te vagy az Élet!

Álszent a gondolat

S vele a mozdulat...

Mit várok másoktól,

ha millió kertemben a gaz?

...ha alszik a táj, s a gyümölcs vad...

De: mint a szél, mikor megérint -

Lényed oly lágyan simogat

s teremt valami csodálatosat....!

Szeretettel: Katalin