Betlehemi tragédia!

Heródes a kárhozatban hiába hunyja le szemét,
behunyt szemmel is látja ő, gyermekvérrel hintett kezét!

Betlehemi gyermekeknek drága vére folyik kezén,
pillanatig sem könnyíthet kínzó lelkiismeretén.

Az ő szívéből indult ki, az a sátáni gondolat,
megölni az Isten Fiát, az éjszaka leple alatt!

Parancsára: katonái, Betlehemre rárontottak,
s kicsiny fiúgyermek után, minden otthont átkutattak.

Anyák: sírva könyörögtek, ne bántsátok! Inkább engem,
de a barbár katonák közt, szánószívű nem volt egy sem.

Még Betlehem környékén is minden kisfiúgyermeket,
születéstől kétévesig, megöltek a fegyveresek!

Betlehemben, ahol értünk Jézus Krisztus megszületett,
barbár hordák éles tőre, járt át sok kis fiúszívet!

Az irigy Heródes miatt, mártírhalált halt sok gyermek,
gyász volt egész Betlehemben, s hullottak a fájó könnyek.

Ártatlanul haltak meg ők, így jutottak a mennybe föl,
ahol mártírkoronájuk, már örök fényben tündököl!

Heródes meg kárhozatban egyre nézi véres kezét,
s látja azon – mindig frissen – a legnagyobb vádlót: a vért!

Pecznyík Pál
Celldömölk
1987.

Drága gyermek!

Drága gyermek, már édenben
elengedted Atyád kezét,
a sátánnal fogtál kezet,
s rád borult a lelki setét!
De nézd: gyertya az ablakban,
a telihold, az ég ívén,
onnan hív az Atya téged,
idegen vagy, a föld színén.
E szürke föld, nem a hazád,
vár az aranyutcás város,
mocsaras a földi pálya,
süppedős az és hínáros.
Mit a világ rád aggatott,
bár tetszetős, semmit sem ér,
váltságdíjat – véraranyban –
kifizette a lelkedér!
Engedd el a Sátán kezét,
szabad lettél: ilyen áron!
Fiában az Atya keze,
Legerősebb, a világon!
E hatalmas erős kézből,
senki, ki nem téphet téged,
Benne: teljes lesz örömöd,
teljes lesz a békességed.
Ragad meg hát, drága gyermek,
ezt az érted vérző kezet,
hidd el: nem bánod meg soha,
mert az – végre – haza vezet!
Az a hon, nem múló, véges,
megváltottak örök hona,
s áldott Atyád közeléből,
nem vágyódsz el többé soha!

Pecznyík Pál
Celldömölk
2005. VIII. 6.

Égi öröm

De szép volna felhő-tollal
felírni az égre,
öröm van a mennyben, melynek
soha nem lesz vége!
Felírni: felhő-betűkkel,
hogy mindenki lássa,
égi öröm: a Teremtő
egyik arcvonása.
Ha egy bűnös megtér hozzá,
örül Isten szíve,
mennybe hívó áldott szava,
a Föld legszebb híre!
Földön is van öröm, de az,
tovaszálló pára,
mégis szép az, ha rávetül
emberek arcára.
De mit látunk? Komorságot,
gondot, legtöbb arcon,
öröm nem talál nyugalmat,
véres földi harcon.
Csak ott van igazi öröm,
hol nincs gond, se bánat,
istenfélelem tölti be
a szívet, a házat.
Öröm után vágyó ember,
tekints fel az égre,
olyan öröm vár ott téged,
melynek nem lesz vége!
Itt a földön nem leled meg,
földi élet harcán,
de meglátod majd a mennyben,
Isten dicső arcán!

Pecznyík Pál
Celldömölk
2005. VII. 27.

Szolgálhassam magyar népem!

Egy alföldi kicsi házban,
késő őszi hervadásban,
láthattam meg a napot.
Szolgálhassam magyar népem,
a kegyelmes Isten nékem
ehhez, mindent megadott.

Gyermek voltam, felnőtt lettem,
évek zúgtak át felettem,
késő őszben járok én.
Ismertem a szegénységet,
hullattam sok verejtéket,
az élet nagy harcterén.

Mindennap és minden óra,
Atyám Nálad, fel van róva,
mit átéltem itt alant.
Engemet is vársz a mennybe,
földi zajból, égi csendbe,
miként minden hontalant.

Arra vágyom, hogy e tájon,
honnan mennybe szállt a párom,
lehunyhassam két szemem.
S fent az örök égi honban,
dicsőséges hajlékodban,
imádhassunk Istenem.

Pecznyík Pál
Celldömölk.
2003.