Menü
 
Idézetek
 
Érdemes megnézni:
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hozzászólás a napi áhítathoz
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
2008.06.26. 21:39

Hogyan kell hìrdetni, az evangéliumot másokmak?

Attilla, kérdése ez mifelénk, bizalommal, azt remélve, hogy mi majd bizonyára tudjuk, és meg mondjuk néki, vagy megtanitjuk. Vagy legalább tippeket adunk, arra nézve, hogyan kell ezt csinálni. Bár a teológhián papi szemináriumokban hivatalosan fölállìtott tanrend szerint tanitják ezt, mégis még a szakembereknek is nehéz ezt megmondani, hogyan lehet valaki sikeres Igegìrdetővé. Mert ahány emberrel találkozol, annyifélle modszert kell alkalmazni, a jó eredményes igehirdetéshez. Elsősorban, abból lesz jó ìgehirdető, akit erre a föladatra Isten elhìv, kiválaszt, és alkalmassá tesz. Elvégezheti valaki az ehez szükséges tanulmányokat, de ettől még nem biztos, hogy jó Igehirdető lesz. De ha Isten munkálja ki ezt a szìvében, és időközben, az évek során sem távolodik el Istentől az illető igehirdető személy, akkor az Úr lelke, az adott helyzetben, és időben, megtanit bennünket arra, hogyan hirdessük az evanélium üzenetét az embereknek, mert bár tanithatja ezt a legjóbb tanár, mégsem tudja igazán jól ezt meg tanitani, mert ez elsősorban, Isten munkája a szent lélek által, és nem emberi dolog az Igehirdetés szolgálata. Azt mondom ezért, ha szivedben erre érzi valaki a vágyat, késztetést, akkor kérje elsősorban Istentől, hogy egyengesse az életútját, és Ő tegye szent, és jó Igehirdetővé. De ha valakinek elmondod, a János, 3, 16-ot, mely szerint, „ Úgy szerette Isten a vilégot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, azért, hogy ha valalaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen, akkor, ezzel már az evangéiumot hirdetted, vagyis tovább adtad, Isten öröm özenetét, az embereknek. Mert az evangélium szó, magyarul öröm üzetet jelent, aztán, hogy valaki megérzi e ennek a súlyát értékét, és ezért örül Isten kegyelmi üzenetének ez már teljesen egy másik kérdés. A lehető legjóbban a hétköznapi ember szintjére leegyszerüsitve a dolgot azt mondom, Tedd meg azt szeretetből tiszta szivből megcselekedve emberekkel azt a jótettet amelyre Isten lelke késztetést, lehetőséget ad, és ez a leg eredményesebb igehirdetés, mely biztos megmarad az emberek szivében, és közelebb viszi őket lélekben Istenhez. Kedves Attilla, erre törekedj, mert minden egyes Igehirdetésnek végsősoron ez a célja, akérhonnan is hangozzon az evangélium, a szószékről, avagy az egyszerű hétköznapi ember szájából. Krisztus áldja meg, evangélizási vágyadat gazdagon!

Szeretettel: Csorba István

2008. június 26. Szék.


2008.06.26. 19:59

Kedves Márti!   Köszönöm a köszöntésedet, és neked is sok-sok áldást adjon az Úr, minden napon! István.


2008.06.26. 19:47

Kedves Mindenki!

Azt szeretném kérdezni hogy hogyan kell hirdetni az evangéliumot máskonak?

Üdv: Attila


2008.06.26. 11:21

Kedves Erzsébet,

Szeretnénk szeretettel köszönteni, megvallom őszintén én olvastam a régi írásaidat itt, amik megragadóak, előremutatóak, reményteljesek voltak mindig, és bíztam abban hogy egyszer újra írsz; köszönöm hogy közöttünk vagy újra.

Nagyon sok kedves testvérrel növekszik itt együtt a hitünk naponta. Olyan jó és gondoskodó Urunk hozzánk, mindig azokat az Igéket, bíztatásokat küldi naponta amire éppen akkor szükségünk van. Így épülünk Isten akarata szerint egymás hite által - és hiszem hogy Ő a mi tanítónk, pásztorunk Aki Szent Lelke segítségül hívásával vezet életünk rögös ösvényein. 

Legyen áldott Istenünk minden jóságáért. Szeretnélek köszönteni titeket kedves István, Ágnes, Judit, Margit,  F.Ági, Zsu, Marika, Salome, Zsuzsi, Attila  és  Mindannyian. Az Úr Jézus áldása maradjon közöttünk. Szeretettel (Márti)


2008.06.25. 16:01

Annyira szeretem ezt az oldalt, mert  a hetkoznapok harcai  is  felbukannak egy-egy testverem eleteben, amibol en is tanulhatok, erot merithetek.

A mai zsoltar resz is gyonyoru es  valoban mindig uj es elo ha olvasom.

Lelkiismeretfurdalasom van, mivel egy nagyon sulyos beteget apolok, es este  mikor lerogyok  mar  nem tudok sokat olvasni  az igebol. De itt Isten mindennapra azt adja nekem amire szuksegem van. Koszonom
Atyam imatkozo torodo testvereimet    Erzsebet

 


2008.06.25. 06:01

Tudjatok milyen sokszor ateltem mar,hogy egy nagyon elkeseredett alapotomon hogyan segitett egy -egy igei uzenet. Nagyon sokszor volt amikor azt mondtam nem birom tovabb,inkabb meghalok,mert ezeket mar nem lehet elhordozni,es akkor egy veletlenul kezembe akado igevert ebresztetett fel.Legyen aldott erte az Ur neve. Atyam koszonjuk a reszunkre elkeszitett uzeneteidet. Tegy minket alkalmassa a befogadasara. A Te Szent fiadert a Jezus Krisztusert Amen. Margit


2008.06.24. 21:02

Ugy legyen Amen


2008.06.24. 20:37

Ámen!


2008.06.24. 20:02

Jézus Krisztus ajándékoz meg minket olyan erős hittel, amely minden nehéz próbában és kilátástalanságon sikeresen átsegit, és más roskadozókat is segits megerőssiteni, talpra állitani. Azoknak is adj fényt, és reményt életükbe, hitet irántad lelkükbe, akik testi szemeikkel nem látnak, és add, hogy szivükkel lássák meg az Ő üdvösségüket Krisztusban. Ámen! Csorba István. Szék.


2008.06.24. 19:57

Jézus Krisztus ajándékoz meg minket olyan erős hittel, amely minden nehéz próbában és kilátástalanságon sikeresen átsegit, és más roskadozókat is segits megerőssiteni, talpra állitani. Azoknak is adj fényt, és reményt életükbe, hitet irántad lelkükbe, akik testi szemeikkel nem látnak, és add, hogy szivükkel lássák meg az Ő üdvösségüket Krisztusban. Ámen! Csorba István. Szék.


2008.06.24. 08:07

A legcsodálatosabb dolog, hogy valóban úgy támaszkodhatunk mi is Isten gondviselésére, ahogyan ez az idős, világtalan asszony megbízott a lánya vezetésében.
Fontos dolog ez a bizalom. Ne felejtsük el: Istenbe vetett bizalmunk nem hiábavaló, nem alaptalan. Ő sohasem csapott még be minket, és nem fog ezután sem. Ő sohasem vezet neki minket semminek, sohasem vezet máshová, mint amit megígért, s amiben mi is reménykedünk.
Ne riasszanak a hangok minket, ne riasszon, hogy ha utunk közben nem látunk mindent tisztán, és ne veszítsük el soha a Belé vetett bizalmunkat! Ágnes


2008.06.24. 07:09

Milyen jo is a feltetel nelkuli hit.Amikor minden utadat rabizod az Urra es nem te nagyarazod meg neki,hogy mit kellene cselekednie. Segits meg kerlek,hogy mindig a te tacsod szerint jarhassak. Koszonom a te Szent fiadert a Jezus Krisztusert Amen.


2008.06.23. 21:59

ALDáS BéKESSéG KEDVES MINDNYáJATOKNAK!

kAPNI JO DE ADNI MéG JOBB!hosszu lenne felsorolni mennyi mindent kaptam és mennyi mindent tudtam adni ma.Es mindez Istennek koszonheto.CSodálatos!

"a szivem hálás,magasztal téged,koszonok mindent,mindent te néked!"

Marika


2008.06.23. 11:59

Kedves Attila, gyere közénk máskor is, akár mindennap, itt mindig találsz olyan olvasnivalót, amelyből sokat tanulhatsz. A többiek hozzászólásaiból szintén. Várunk szeretettel! Ágnes


2008.06.23. 11:00

Kedves Ágnes, Kedves Margit néni!

Köszönöm szépen soraitokat és jókívánságaitokat, alkalmazni fogom őket!

Köszönettel: Attila


2008.06.23. 08:03

Kedves 17 éves testvérünk! Boldogan olvastuk soraidat! Ne félj, a vágy, ami Istenhez hívott, nem múlhat el olyan egyszerűen! Keresd Őt, és meg fogod találni! Vannak könyvek, templomi alkalmak, bibliaórák (ifjúsági is), de leginkább ott van a Szentírás! Ebből olvashatsz szeretetéről, útmutatásáról (Biztosan nem ismeretlen már számodra, de ha mégis, elsőként az Újszövetséggel kezdd!) Megtalálod ezekben Őt, de megtalálod imádság közben, és megtalálod a természetben, embertársaidban is. Járj nyitott szemmel, nyitott szívvel!

Szeretettel: Ágnes


2008.06.22. 23:58

Kedves Olvaso! Az hogy milyen vallasu vagy nem szamit.Ami igen,hogy teged megtalat az Ur Jezus,es te is, csak valamiert elengedted a kezet. Nem tudom mi oka lehetett ,de az biztos,hogy megtapasztaltad milyen jo a velevalo eggyut let.Jo lenne ha erre vissza emlekeznel es kerned az Urat a Draga mennyei Atyat,hogy segitsen hozza visszatalalni.Eleg hozza osszekulcsolni a ket kezedet es elmondani neki,hogy Atyam szeretnek ismet veled jarni minden utamon.Es ha valoban ,tisztaszivbol akarod vissza talalsz hozza.Tudod van egy enek ami  ugy szol,  Sietek hamar lejar ketyelme mar regota var,ne kess tovabb,ne varj tovabb,ma kert Atyad bocsanatat. Kivanom,hogy visszatalaj az Ur Jezus Krisztushoz. Ugy legyen Amen.   Margit neni


2008.06.22. 21:08

Kedves Moderátor!

Én még csak 17 éves vagyok, katolikus iskoába járok, ahol minden évben van 2 nap ún. Lelki napok, ahol előadásokat taartanak a hitről stb... Az idei lelki nap annyira meghatott, hogy elhatároztam, hogy Jézus szerint szeretnék élni, és ez az állapot meg is maradt kb másfél hétig, azután elmúlt. Ezt a nyugalmas és békés állapotot keresem azóta is, de a mai áhítat szerint még nincs késő! De hogyha nincs annyi idő, akkor az Úr figyelembe veszi, hogy meg akartam találni?

Üdvözlettel: Egy olvasó


2008.06.22. 11:24

Ugy legyen Amen.


2008.06.22. 10:29

Jót, akarok, s rosszat teszek!  Furcsa, de igaz megállapitás ez!  Test szerint örököltük a rosszat, De mint látjuk, Jézus által jöhet változás, megujjulás, annak, aki kivánja ezt!

Úram, Jézus, kegyelmed által végezd el mindenkiben ezt az akarást, és adj  megujjulást, és mindenkinek szép vasárnapot, Add, emlékezzen ma mindenki a te gyözelmet, és új reménységet hozó föltámadásodra! Segits, hogy minden ember, megtérjen, és éljen! Ámen!  István  Szék.


[Későbbi] [143-124] [123-104] [103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1] [Archívum]